Címlap Hírek
Hírek PDF Nyomtatás E-mail

Tisztelt Szülők!

Nagyon köszönjük és örülünk, hogy sokan eljöttek a 2010.08.31-én megtartott megbeszélésre. A gyermekek 70 %-ban két évesen kerültek hozzánk teli várakozással és izgalommal. Egy éves működésünk során szakembereinkkel együtt arra jutottunk, hogy néhány dologban érdemes változtatnunk, hiszen többségükben 3, illetve lassan 4 évesek lesznek a gyermekek.

Felmértük mire képesek, meddig tudnak koncentrálni. Rengeteg dalt, mondókat ismernek már, tanultunk a színekről, évszakokról, növényekről, testrészeinkről. Egyre ügyesebben festenek, ragasztanak, gyurmáznak, de ezt nem is sorolnám tovább, hiszen a szakmai programunk szerint jól haladunk.

Visszajelzések alapján szeretnénk még magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani, ezért szeptembertől  Helen Doron módszere alapján angol nyelvoktatást tudunk biztosítani.

A Helen Doron Early English az angolnyelv-tanulás egyedülálló, könnyű és természetes módja, amely a gyermek anyanyelvétől függetlenül a világ minden országában alkalmazható. Ez a nemzetközileg elismert angol tanulási rendszer a gyermek természetes képességére épít, hiszen egy gyermeknek megfelelő motivációval rendkívüli igénye van a tanulás iránt. A módszer az utánzási képességen alapul, a játékos oktatás több érzékszerv aktív részvételével.

Mi szükséges ehhez?

- munkafüzet, melyben egyénenként gyakorolhatják a speciálisan kifejlesztett tananyagot;

- biztosítjuk a munkafüzethez tartozó CD lemez mindennapi hallgatását;

- biztosítjuk a foglalkozásokhoz - játékokhoz szükséges alapanyagokat;

- folyamatos megbeszélés e-mailben az oktató tanárnővel;

Üdvözlettel: a Borostyán Gyermekház Csapata  

------------------------

Korábbi hírek:

Bemutatkozásunk nyílt nap keretén belül 2009 augusztus elején megtörtént. Örömünkre szolgál, hogy nagyon sok érdeklődő szülő, gyermek tisztelt meg bennünket jelenlétével. Az érdeklődés a napközi iránt a nyílt nap óta folyamatos. Szakmai programunk rövid ismertetése meggyőzte a szülőket, hogy a célok és feladatok meghatározása a kisgyermek életkori sajátosságai alapján történtek. Megvalósulásuk a nevelés eredményességét szolgálják.

A megfelelő nevelési módszerek, eszközök felsorolása tükrözte, hogy Családi Napközinkben elsődleges szempont a gyermek szükségleteinek kielégítése, az egyéni fejlődési ütemhez igazodó gondozás, fejlesztés, tevékenységekbe ágyazott képesség fejlesztés és a játékba integrált tanulás.

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

„Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük,

De, ha olyannak vesszük, amilyennek lennie kell, akkor azzá tesszük Őt, amivé lehetne.”

(Goethe)

Üdvözlettel: a Borostyán Gyermekház Csapata  

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 21. kedd, 09:12
 

Szavazások

Ön mit látna szívesen az oldalon?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 1 vendég böngészi